Rólunk

Séta Sóskúton

Ismerkedés a falu történetével és nevezetességeivel


Sóskút Pest megyében Bp-től 30 km-re, a fővárostól DNY irányban a Tétényi fennsík és az Etyeki dombság találkozásánál elterülő, 2006-ra már több mint 3000 lakosú község Biatorbágy és Tárnok között félúton. Megközelíthető 2 irányból: Bp-ről a budai oldalról a 70-es úton Diósd - Érd érintésével gépkocsival, vagy autóbusszal. Utóbbi a XI. ker. Etele téri buszpályaudvarról indul. Másik megközelítési irány az ugyancsak Etele térről induló buszjárat az M7, M1-es autópályákon Biatorbágyon keresztül.

A településről 1730 körül Bél Mátyás írja: „dombok veszik körül, de van sík napsütéses rétje is, ahol jó széna terem, főleg a déli részeken. Itt vannak a bőven termő szántóföldek is.”

Feljegyzések szerint régi település. Az első írott forrás, mely Sóskútat említi, András királynak 1233-ban kiadott birtokadományozó oklevele. 1233-ig a honfoglalás kori Tétény nemzetség birtoka, amelynek legfőbb központja a közeli Budatétény volt. A Tétény nemzetség birtokából királyi vásárlás útján került a Nána-Beszter nevet viselő nemzetséghez. 1266-ban Nána özvegye domonkos rendi apácák rendjébe lépett és Sóskútat az apácáknak adományozta. Emiatt az özvegy perbe keveredett saját rokonságával. Hosszas pereskedés után 1276-ban oklevélben rögzítették, hogy a Nyulak-szigeti apácák megkapják Sóskút földjét. Ezt a tényt IV. László király is megerősítette, de a békétlenség továbbra is megmaradt. 1300 körül a budai káptalan igazoló oklevele szerint Berky-i Mihály fia Tamás Sóskút földjét 15 márkáért vásárolta meg a Nyulak-szigeti apácáktól. A feljegyzések csak Sóskút földjéről tettek említést. Magát a falut egy 1292 körül keltezett oklevél említi először. A török hódoltság idején 1546-ban történt az első népszámlálás. Sóskút teljes lakosságága 65-70 személy lehetett. A későbbi, ugyancsak török összeírások szerint ez a szám csökkent, és 1590 táján már csak 55-60 ember lakhatta. A török elleni háborúk idején a falvak nagyrészt elpusztultak. Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével 1695-ben szerbek települtek Sóskútra, Tárnokra, Százhalombattára, akik 1748-ig mint jobbágyok művelték a földeket. 1748-ban a sóskúti szerb pópát rablásban való cinkosság miatt elfogták és kerékbe törték. A sóskúti szerbeket papjuk bűne miatt elűzték. Helyükbe katolikus szlovákokat telepítettek, akiknek késői utódai még ma is a községben élnek.

Lakói a természeti adottságokat kihasználva mezőgazdaságból és kőbányászatból éltek. Sóskút község kőbányászata és kőfelhasználása közel 400 éves múltra tekint vissza. Írott emlékek vannak arról, hogy 1765-ben Sóskúton nagyarányú bányászat folyt, amit már a betelepítettek kezdtek művelni. A Székesfehérvári káptalan tulajdonát képező területen számtalan bányát nyitottak meg és mélyítettek a kőbányászat jogát bérlő magánszemélyek. Ipartörténeti emlékhelyei, felhagyott lelőhelyek: a Káldor bánya, Sebek bánya, Partli bánya, Antal bánya.

Magyarország helyzetének konszolidálása a 19. sz. közepén a gazdasági élet fellendülését hozta, mely többek között lehetővé tette a nagy építkezéseket. A budapesti és vidéki építkezésekhez igen nagy mennyiségű követ használtak fel, melynek jelentős részét Sóskútról szállították. A sóskúti bányákban készültek a milleneumi létesítményekhez, a kőépítő- és szobrász elemek. Innen szállítottak követ a budapesti, a bécsi Operaház, a Lánchíd, az Országház, a Bazilika, a Budai vár építéséhez. Ebben az időben számos olasz kőfaragó család telepedett le Sóskúton. Legjelentősebb bányaépítő és bányatulajdonos az Andreetti család volt. A család férfitagjai maguk is kitűnő kőfaragó mesterek voltak. Kiváló szakismeretüket alkalmazták a munkálatok tervszerű megszervezésénél, irányításánál és a kőfeldolgozásnál. Andreetti Antal és családja az É-olaszországi tavak vidékéről Lainoból érkezett. Olyan környékről származtak, amelynek közelében Como városa –a híres kőfaragók és építőművészek a „Comacini-k” ősi fészke található. Őket is, mint társaikat a faluban kínálkozó munkalehetőség, a táj varázslatos szépsége, természeti adottsága, a ma Budapest nevet viselő főváros közelsége vonzotta ide, s késztette letelepedésre. A bányákban az első bányászok olaszok voltak, akik teraszos műveléssel bányászták a követ. Ennek nyomai ma is jól láthatók a Benta patak felöli oldalon az un. Babó-lyuk mellett. A Kálvária alatt húzódik mai nevén a Kőszikla utca, ahol a kőfejtők és a kőfaragó olaszok laktak. A Benta patak partján állt a bánya ugyancsak olasz pallérjának De Bona-éknak az 1920-as években épült családi háza. A ház mellett építették fel, az un. Új házat, ahol eredetileg szintén olasz munkások laktak. Az olasz családok egy része beolvadt az őslakosságba. A mesteremberek munkája meglátszik a régi házak építkezési stílusán, a teraszos építkezési módon. A bányászat igen jól jövedelmezett, nemcsak a tulajdonosoknak, de az itt dolgozóknak is. Akik itt dolgoztak jómódú embereknek számítottak. Volt olyan időszak, amikor 4-500 ember dolgozott a bányában. A jó fizetés mellett a szociális gondoskodás sem hiányzott, mert már akkor tudták, hogy csak egészséges emberekkel lehet jó teljesítményt elérni. Az Andreetti család jóvoltából még üzemorvosa is volt a bányának, akit Weis Dávidnak hívtak. 1870-ben gyakorló orvosként került Sóskútra és 1910-ben töltötte be az orvosi pályán kifejtett tevékenységének 40. évét.

A Kőbánya alatt az országútról lekanyarodva, egy kicsi földhíd ível át a Benta patakon, mely elmondások szerint, több mint 300 éves. A míves szerkezet hajdan volt mesterek magas technikai tudását bizonyítja.

Ez az un. Malom-híd. Mögötte a Kálvária domb, szemben a Kőbányával, ahol a bronz-korban egy kisebb, 1-1,5 m magas földvár és kör alakú sánc volt. A domb oldalán jól látható a teraszos kőfejtés, és a sötét un. „Babó-lyuk”, melyről mesék szólnak. A tatárjárás idején a település lakói a hegy alatti barlangba menekültek, a barlang bejárata elé pedig egy nagy követ gördítettek. A tatárok csak a kihalt falut találták, ezért pár napig megfigyelték a települést. A barlangban lakók vize elfogyott. Ezért egy asszony leosont a patak partjára, de ott a tatárok elfogták, megkínozták, és ő bevallotta, hol található a menedékhely. A tatárok a bent lévőket kifüstölték, azért olyan fekete a barlang bejárata. A Kálvárián található a 14 stáció, valamikor bronz domborművek díszítették, mára sajnos hiányoznak. A domb legmagasabb pontján állat a kápolna, ahova húsvétkor körmenet ment. Sajnos ma már ez is múlt. A kápolnát vandálok lerombolták, a köveket széthordták. Ma már csak egy nagyobb faragott kő látható, emlékeztetve a kápolna valamikori szépségére. A Benta patakon átívelő másik híd, melyen a közúti forgalom bonyolódik, a falu központjába vezet az Andreetti leejtőn keresztül. A leejtő alján, jobb oldalon a Redut épülete áll. Maga a szó francia eredetű, jelentése bálterem, utalva az épület valamikori funkciójára. Az épület jobb oldalán szűk lépcsősor vezet a Kőszikla utcába. A lépcsősor közepén található a Redut felső szintjének bejárati ajtaja. A teremből egy kis faragott, kőbábos erkélyre lehetett kijutni, ahonnan nagyon szép látvány tárult a korabeli látogató elé. A tánctermet, később eredeti funkciójától eltérően már az Andreettik korában gabona tárolására használták. A ház alatt U alakú, 60-70 m hosszú pince húzódik. Ma a ház magántulajdon, de az önkormányzat kötelezte a tulajdonost, hogy a ház homlokzati részét eredeti állapotban kell megőrizni és helyreállítani. A leejtőn felfelé haladva ugyancsak jobb oldalon húzódik a kőből épült támfal, melynek magassága fokozatosan csökken. A Kőfal végén lévő útelágazás a Kőszikla utcába vezet. A támfal és a Kőszikla utca közötti rész volt Andreettiék virágoskertje, a sarkon Andreettiék családi háza, ahol Andreetti Károly (1878-1949) született, aki ma a Sóskúti Művészeti Iskola névadója. Andreetti Károly építész volt, aki szülőfalujában házakat is tervezett, pl. a falu központjában a Szent Flórián téren lévő Marczinkovics házat. A róla elnevezett téren áll Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének szobra, mely szintén sóskúti mészkőből készült. A falu központjában található a Polgárok Háza, ma –egyelőre- iskolaként működik, romjaiban az öreg iskola, mely a XX. sz. elején ugyancsak kőből épült. Várady Mihály Sóskút jegyzője és Andreetti Antal Andreetti Károly nagyapja tervezték és építették az iskolát, mely akkor a megye (Fejér m.) legmodernebb iskolájának számított, mert abban az időben a megyében emeletes iskola még nem volt. Az iskola előtt áll a sóskúti hősi halottak emlékét megörökítő Hősi emlékmű. Az emlékmű középső része az obeliszk már 1886-ban készen volt, mely a milleneumra, a honfoglalás 1000 éves évfordulójára készült. Rajta a felirat: Magyarország Patronája légy új ezredéven áldva: 896-1896.” Andreetti Károly e köré tervezet meg az első világháborúban elesett sóskúti hősi halottak emlékét őrző emlékművet, melyet 1931-ben avattak fel. A katonákat ábrázoló szobrok Erdei Dezső alkotásai. Az egyik katona fiatal, a másik öreg. Így akarta a művész érzékeltetni a háború szörnyűségeit, a 4 évi szenvedést. A férfi, amikor elment a háborúba fiatal volt, 4 év elteltével megtört, öregemberként tért vissza. A két márványtáblán az I. világháborúban hősi halált halt 130 sóskúti katona neve olvasható. A templomkerítést szintén Andreetti Károly tervezete, Fő utcai részét 1988-ban átépítették, a templom melletti rész eredeti állapotban látható. A templom egyszerű, provinciális barokk stílusban Búzás János komáromi jezsuita házfőnök építtette. Oltárképe a XIX. sz. második felében Jakobej osztrák udvari festő munkája, de értékes a keresztre feszített Jézust ábrázoló festmény, mely Veronese után készült, orgonája XX. sz. eleji munka. A falu Fő utcáján továbbhaladva az un. derékszögű kanyar egyik oldalán a Polgármesteri Hivatal, mások oldalán a Sóskúti Madonna szobor áll, melyet eredetileg 1877-ben állítottak, de egy téli baleset miatt néhány éve megrongálódott. Adakozásból ismét eredeti szépségében látható.

 

           Még több kép a faluról

Irodalom:

Felhasznált irodalom:

1. Földvári S.: Pravoszláv szerkönyvek. Élet és Tudomány, 49 : 266-268. 1994.
2. Horváth L.: Sóskút története Sóskúti Hírforrás, 1991. márc., 4. p.
3. Horváth L.: Sóskút története dióhéjban, 2. Sóskúti Hírforrás, 1992. júl. 9. p.
4. Horváth L.: Sóskút története dióhéjban, 3. Sóskúti Hírforrás, 1992. aug. 10. p.
5. Németh Jné: Andreetti Károly élete és munkássága. É.n.
6. Németh Jné: Andreetti Károly élete és munkássága. Sóskút, 2000. 140 p.

Vissza

Fel a tetejére